Tanuld meg a férfi nélkül is jól érezni magad! Hadd jöjjön rá, hogy önálló egyéniség vagy, érdekes, értékes, magabiztos nő, akiért újra és újra meg kell küzdenie. Ne borulj a lába elé! Ne mutasd ki folyton a szerelmedet! Önmagadat tartsd a legfontosabbnak, ne őt! Ha van önérzeted, ha van önálló véleményed, akkor sosem fordul el tőled.

Összeomolhatsz, panaszkodhatsz, sajnálhatod magad évekig. De egyet jegyezz meg, ez a te életed, most zajlik és könyörtelenül múlik egyfolytában. Éveket pazarolsz olyan dologra, amitől még szarul is érzed magad. Mert az idő nem áll meg a kedvedért, nem várja meg, míg talpra állsz. Minél hamarabb lépsz túl rajta, annál több időd marad, hogy egy olyat találj aki megérdemel téged... :)

‎"Kívánj valamit, de ne mondd el senkinek. Bármit. Akármit. Most higgy benne, hogy valóra válik. Sosem tudhatod, hol fog érni a következő csoda, a következő mosoly, vagy mikor válik valóra a kívánságod. Ha hiszel benne, hogy bármelyik pillanatban rád találhat és kinyitod a szíved és az elmédet ennek a lehetőségére és bizonyosságára, talán épp akkor kapod meg azt, amire vágysz. A világ tele van csodákkal, csak hinned kell benne. Tehát kívánj most valamit! Megvan? - Oké. Akkor most higgy benne teljes szíveddel!"

Vajon képes vagy-e észrevenni, hogy a másik megváltozott? Hogy már semmi sem olyan, mint régen? Azt szeretni, aki melletted van, és nem azt a valakit, aki régen volt? Úgy gondolom ez az egyik legnagyobb kihívás. Jelen lenni a pillanatban, odafigyelni a másikra, nem elvarázsolódni, és tudni, hogy mikor nincs már helyed mellette. Talán ezt rontják el a legtöbben: ragaszkodnak valakihez, aki már rég nem az a valaki, akibe beleszerettek.

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."

Utálom ezt, de először is egy bocsánatkéréssel kezdeném a kis mondókám. Régen nem írtam, nem csináltam itt semmit. Sajnálom, tényleg. Az az igazság, hogy az utolsó hét nagyon durva volt az egyetemen, és most még a vizsgaidőszak is bejött...borzalom. Nagyon nem szeretem, amikor minden blogon megy a kifogás, hogy mért nem ért rá az illető, de sajna, most velem is megtörtént az időhiány miattai hanyagolás. Bár nem hiszem, hogy sok embert ez zavart volna. Ez a bocsánatkérés talán csak saját magamnak szólt. Nem tudom.

Aztán közben eljött a karácsony. Nagyon nagyon szeretem ezt az ünnepet, habár nem sok ünnepelni valóm van, mégis világ életemben imádtam. Talán a hangulat az ami megfog. Rossz minden évben megélni, hogy az egész családban csak a feszengés, a megfelelés vágy és a csípős kétértelmű megjegyzések mennek. Arról nem is beszélve, ami a szűk otthoni körbe van. Veszekedés, ordibálás, idegeskedés... kis korom óta ilyen a karácsony nálunk, nem sok szeretet van a dologban.Főleg, hogy most elváltak anyuék. Valahogy bennem mégis megmaradt, nem is tudom micsoda... talán a karácsony szelleme? Minden éven nagy izgalmakkal és szerethullámokkal várom a karácsonyt. Imádok ajándékokat nézni és venni. Aztán a nyers és rideg valóság mindig arcon vág. Tudom a szívem mélyén, hogy lesz jobb. Nem tudjátok elképzelni, mennyire várom már, azt amikor nekem lesz kisgyerekem és neki kell karácsonyt szervezni. Csak a gondolatba is belekönnyezek ( : Tudom, hogy azok a karácsonyok olyan lesznek, mint ami a fejemben van. Mindent meg fogok tenni érte.

Itt szeretnék talán nem annyira megkésve minden kedves látogatómnak kellemes és boldog ünnepeket kivánni!